KREDIT
VADÁSZ

Világirodalom: Az antikvitás irodalma

Országok listájaHungaryNyíregyházi FőiskolaBölcsészettudományi és Művészeti Főiskolai KarMagyarI. IrodalomszigorlatVilágirodalom: Az antikvitás irodalmaVilágirodalom: Az antikvitás irodalma

1.
Az epika Qsformái, teremtésmítoszok, Qsi eposzok
(Gilgames, Kalevala)

Mítoszok
A szépirodalomnak, a nyelv mqvészetének írásbeli kezdetét lehetetlen valamiféle pontos évszámhoz kötni. A legQsibb ránk maradt írásos emlékek is már fejlett, hosszú idQn át folytatott irodalmi gyakorlatot feltételeznek, s ezeket is évezredekkel megelQzték a szájhagyomány útján terjedQ mítoszok és mondák.
A mítosz (müthosz /görög/: monda, mese, történet) a társadalmi fejlQdés kezdeteire jellemzQ naív társadalmi tudatforma: lényegében az ember számára még érthetetlen és ezért félelmetes társadalmi erQknek fantasztikus tükrözQdése, egyben pedig ezeknek öntudatlanul is mqvészi felfogása a nép képzeletében. A mítoszok összességét, illetQleg a mítoszokkal foglalkozó tudományt mitológiának nevezzük.
Mítoszokban öltenek testet a történelem elQtti idQk embereinek a világ kialakulására, az ember eredetére vonatkozó színes, költQi elképzelései. A mitikus világképben a tudományos, mqvészi és vallási magatartás csírái teljes egységében jelentkeznek. A mitikus elképzelések leglényegesebb vonása az emberinek és az emberfelettinek sajátos egysége: a mítoszok ezért leginkább emberformájúnak elképzelt (antropomorf) istenekrQl és természetfeletti képességekkel rendelkezQ, többnyire isteni származású hQsökrQl szólnak.

Teremtésmítoszok
Az ember teremtésérQl sokféle és egymásnak ellentmondó mítoszt Qriztek meg az irodalmi alkotások. A mezopotámiai mondákban közös vonás, hogy a fQisten, illetve a leghatalmasabb istenek egy isten húsát és vérét agyagos földdel összegyúrva teremtették meg az embert. Munkára, városok építésére és saját szolgálatukra alkották a földi lényeket.
A görög mitológia többféle formában képzeli el az ember létrejöttét. Az egyik szerint egy törzsbQl származnak az istenek és a halandók. Az emberek elsQ nemzedéke aranykorban élt, s még Kronosz uralkodott fölöttük Ezután az istenek egyre silányabb nemzedékeket teremtettek: következett az ezüstkor és a rézkor. A negyedik nemzedék már igazságosabb, derekabb és különb az elQzQnél: a héroszok isteni fajtája volt ez, akiket félisteneknek hívtak a földön. Pket súlyos háborúk, emberpusztító harcok irtották ki a világból. Haláluk után Zeusz a föld széleire telepítette Qket. A boldog héroszok a mély örvényq, a földkorongot körülfolyó Ókeánosz mellett a Boldogok szigetein élnek, és Kronosz lett a királyuk, miután Zeusz feloldotta bilincseit. Végül elkövetkezett az ötödik korszak, a vaskor, a jelenkor. A nyomorult embereknek nincs pihenésük sem éjjel, sem nappal, örökös gondban, bajban telik az életük. Egyszer majd ezt a fajtát is el fogja pusztítani Zeusz. Abban a végsQ korszakban még fokozódni fog minden nyomorúság és minden gonoszság. A szülQk és a gyermekek egymás ellenségei lesznek, a földön igazságtalanság, a durva erQszak s a jogtalanság fog uralkodni. Csak az lehet boldog, aki megéri a visszatérQ aranykort.
Van a görög mitológiának egy olyan mondája is, mely a gigászoknak az istenek elleni lázadásával (gigantomakhia) hozza összefüggésbe az ember megjelenését. Gaia, a Földanya, bosszúra szomjazva a Tartaroszban lebilincselt titánokért, világra hozta a gigászokat, a kígyólábú óriásokat. A dölyfös gigászok szétfeszítették a természet határait, a szigetek elhagyták helyüket, a tengerpartok eltolódtak, a folyamok megváltoztatták medrüket. Eltqntek a hegyek is, mert a félelmetes szörnyóriások ezeket használták fel fegyverül. Zeusz és az olümposzi halhatatlanok végül legyQzték iszonyatos harcokban a világ rendjét megzavaró szörnyeket, de a Föld a gigászok kiömlQ vérébQl sarjasztotta az elsQ embereket. Ezek is istentelenek és durván erQszakos lények voltak, akárcsak maguk a gigászok, s késQbb a vízözön pusztította el ezt a kártékony emberfajt.
Az emberek megteremtését, viszontagságos sorsukat, fáradságos küzdelmüket a természettel, öntudatra ébredésüket s fokozatos fejlQdésüket a Prométheusz-mítosz meséli el. Az elsQ embereket maga Prométheusz, a bölcs titán gyúrta sárból Pallasz Athéné segítségével. A legelsQ emberek még tudatlanok voltak, nem sokban különböztek az állatoktól, csak gyöngébbek, tehetetlenebbek és védtelenebbek voltak a legtöbbnél. Öntudatlanul élték végig életüket. Már-már a pusztulás fenyegette Qket, amikor Prométheusz lehozta számukra az égbQl a tüzet, mely idáig csak az olümposzi istenek tulajdona volt.
A Biblia tartalmazza a legQsibb teremtésmítoszt. A Genesis elsQ 11 fejezete a világ teremtését és az emberiség Qstörténetét mondja el népies elképzelésben. Isten puszta szavával megteremtette a mindenséget hat nap alatt a semmibQl. A föld porából formálta meg az embert, és orrába lehelte az élet leheletét.

Gilgames
Az emberiség egyik elsQ epikus mqve a mezopotámiai sumér kultúra fQ alkotása, a Gilgames-eposz. Az eposz Gilgames királyfi hQsi harcait, a halhatatlanságért, az örök létért folytatott küzdelmeit mondja el. Aruru istenasszony formálta Uruk városának királyát, Gilgamest, aki 2/3 részt isten, 1/3 részt ember. A népét zsarnokian leigázva építteti fel Uruk bástyafalait. Az istenek a nép panaszát hallva megteremtik Enkidut, hogy mérkQzzék meg Gilgamessel. A két hQs megmérkQzik, de nem bírnak egymással, s inkább testvéri barátságot kötnek. HQstettek sorozatát hajtják végre együtt: ijesztQ fenevadaktól szabadítják meg az embereket. Mikor Enkidu meghal, Gilgamest elfogja a haláltól való félelem. Felkeresi Qsét, aki túlélte a vízözönt feleségével, és meg akarja tudni az örök élet titkát. Virrasztással örök életet nyerhetne, de elalszik, így az örök ifjúság füvét a kígyó nyeli le. Gilgames megérti az örök törvényt: neki is el kell viselnie a halált.

Kalevala
A finnek nemzeti hQskölteménye. A XIX. század elsQ évtizedeiben állította össze Karjalában gyqjtött népénekekbQl Lönnrot Illés. Munkáját 1835-ben fejezte be. A világgal egyidQs Vejnemöjnen a Kalevala egyik fQhQse, az emberiség jótevQje. Földet mqvel, parlagot tör, fákat írt, beveti termQ maggal az egész földet. Csodálatos erejq dalainak az egész földön híre terjed. DicsQségét a lappok fiatal költQje megirigyli, s dalversenyre hívja ki. Vejnemöjnen nagy fölénnyel legyQzi, fokozatosan süllyeszti a mocsárba szavainak mágikus hatalmával.



2.
Homérosz

Az európai irodalom kezdetét két hatalmas elbeszélQ költemény jelzi, az Íliász és az Odüsszeia. Az ókori hagyomány mindkét eposz költQjének Homéroszt tartotta. Magáról Homéroszról semmi bizonyosat nem tudunk, sQt már az antik görögök is a mítoszok mesés légkörével vették körül személyét. Egyes források szerint vak énekes volt, így az ókori szobrászat is vak aggastyánnak ábrázolta.
A homéroszi eposzok valószínqleg a Kr. e. 8. században keletkezhettek, mindkettQ hexameterben íródott. E két mq nem a népi énekek laza egybefqzésébQl állt össze, nyelvük a köznapi életben soha nem beszélt mqnyelv volt. Újszerq versformájuk sem tette lehetQvé az énekes elQadást. Mindezek alapján feltételezhetjük, hogy tudatos alkotásról van szó mindkét mqben. Továbbra is kétséges marad viszont, hogy az Íliász-költQ azonos-e az Odüsszeia-költQ személyével. Mivel lényegi különbség van a két eposz világszemlélete között, s mivel bizonyos formai-szerkezeti elemeket is megkülönböztetünk, az irodalomtudomány mai felfogása szerint az Odüsszeia költQje legalább egy emberöltQvel késQbb élt, mint az Íliászt megalkotó Homérosz. Mindkét eposz története a trójai mondakörhöz fqzQdik.
Sok-sok színes mítosz szólt egy Qsrégi, tíz évig tartó nagy háborúról, melyet valaha a görögök a kis-ázsiai Trója (Ílion) ellen vívtak. A háború mitologikus oka két isteni nászra vezethetQ vissza. Tündareósz király feleségét, Lédát Zeusz hattyú alakjában csábította el, és Léda két hattyútojást hozott világra. Az egyik tojásból Helené és Klütaimnésztra, a másikból Kasztór és Polümenidész kelt ki. Helené Zeusz leánya volt, Klütaimnésztra pedig a halandó Tündareósz királyé. Az ikernQvéreket két testvér vette feleségül  Helené a spártai király, Menelaósz, Klütaimnésztra pedig Agamemnón, Mükéné királyának hitvese lett.
A másik isteni házasság oka a Végzetnek az a döntése volt, melyet bilincseitQl megszabadult Prométheusz árult el az ezüstlábú Thetisz istennQnek. A híres jóslat szerint akárkinek lesz is felesége Thetisz, hQs és nagyszerq fia születik, aki sokkal nagyobb és dicsQbb lesz apjánál. Az istenek által kiválasztott férj Péleusz volt, a mürmidónok hQs királya. A lakodalmi ünnepségen megjelentek az olümposzi istenek is, csak Erisz, a viszály istennQje hiányzott a vendégseregbQl, Qt ugyanis nem hívták meg. Ezért bosszúból egy, a Heszperiszek kertjébQl szerzett aranyalmát gurított az ünneplQk közé ezzel a felirattal: A legszebbnek! Három istennQ  Héra, Pallasz Athéné és Aphrodité civakodott az ajándékért. Zeusz Pariszt, a trójai királyfit kérte fel döntQbírónak, Q pedig Aphroditének ítélte az aranyalmát. A szerelem istennQje ugyanis a világ legszebb asszonyát, Helenét ígérte neki jutalmul. Héra és Pallasz Athéné hiúsága soha nem tudta elfelejteni a Parisztól elszenvedett sértést, s az egész trójai nép esküdt ellenségei lettek mindketten, míg Aphrodité a késQbbi nagy háborúban a trójaiakat támogatta.
Parisznak sikerült megszöketetnie Helenét Spártából, s magával vitte a királyi kincseket is. A görögök Agamemnón fQvezérlete alatt tízéves háborút vívtak Trója ellen. A várost végül is csak Odüsszeusz falovának segítségével tudták elpusztítani.

Íliász
Kr. e. 8. században alkotta meg költQje, a szóban hagyományozott mondaanyag felhasználásával. A trójai mondakör eseménysorozatából tudatos költQi leleménnyel egyetlen történetet emel ki, felvillantja az elQzményeket, s sejtteti a jövendQt is. In medias res indul a mq. A trójai háború utolsó esztendejének 52 napjáról szól: Akhilleusz haragjának okáról, következményeirQl és feloldódásáról szól. Homérosz az eposzírás múzsájához, Kalliopéhoz intézett pár szavas fohász, segélykérés (invokáció) után tömören megjelöli költeményének tárgyát (propozíció ~ témamegjelölés). A bevezetés (expozíció) összekapcsolja az emberi és Isteni világot: Akhilleusz haragját mint a tragédiasorozat közvetlen okát és Zeusz akaratát mint az események legfontosabb irányítóját. Trója ostromának tizedik évében Apollón papjának megsértéséért dögvészt bocsát a görög seregre. Akhilleusz követeli, hogy Agamemnón adja vissza a papnak rabul ejtett lányát, Agamemnón azonban dühvel támad Akhilleuszra és cserébe az Q zsákmányát, szeretett rabnQjét, Briszéiszt erQszakkal elveszi tQle. A megalázott hQs nem harcol addig, míg megfelelQ elégtételt nem kap. Kérésére anyja, Thetisz istennQ kieszközli Zeusztól, hogy a görögöket vereségek érjék. Hektór, trójai királyfi vezetésével az ellenség már a görög tábort ostromolja. Akhilleusz csak ahhoz járul hozzá, hogy barátja, Patroklosz az Q fegyverzetében induljon harcba, de ekkor Hektor megöli Patrokloszt és elveszi fegyvereit. Akhilleusz legjobb barátja elvesztése miatti szörnyq fájdalmában bosszúra készül, s hajlandó újra bekapcsolódni a harcba. Anyja kérésére Héphaisztosz készít számára fegyvert. Végül Akhilleusz megöli Hektort, és még holttestét is meggyalázza. Az eposz kölcsönös kiengesztelQdéssel zárul: a vérszomjas bosszúvágyat Akhilleuszban legyQzi az emberiesség, megsajnálja a sátrába jövQ agg Priamoszt, kiadja neki fia holttestét, s Hektór temetési ünnepségére 12 napos fegyverszünetet rendel el.

Odüsszeia
Hektór halála után Trója hamarosan elesett, s az életben maradt görög harcosok több-kevesebb kaland után hazatértek otthonukba. Csak egyetlen hQsre, Odüsszeuszra vártak hiába Ithakában. Az Q viszontagságos küzdelmeirQl, 10 éves hányódásáról, s hazatérésérQl szól az Odüsszeia. KésQbb keletkezik, mint az Íliász, szerzQje jól ismerhette nagy elQdje mqvét. Sok mindent átvesz belQle, követi mitológiai apparátusát, az eposzi kellékek használatát, szerkesztQtechnikájában átveszi az in medias res kezdést is. 24 énekre tagolódik. Nagy szerepet kap benne a múlt. Az Odüsszeia eseményei kiegészítik és magyarázzák az Íliász cselekményét, és viszont. A mq bevezetése a fQhQs jellemzésére szolgál. A hírnévvel nyert halhatatlanság helyébe az élet lép fQ értékként. Az embereszménye a sokat tapasztalt, bölcs, leleményes ember, aki eszét használva igyekszik megmenteni saját és társai életét. Az emberek sorsát itt már nem vagy nem kizárólag az istenek intézik. HQse a felnQtt ember. Az ember nemcsak vállalhatja, hanem alakíthatja is a rámért sorsot, az istenek szerepe kisebbé válik itt.
Az Odüsszeia bonyolultabb embereszménye bonyolultabb mesét és szerkezetet is követel. Az Íliász költQje a trójai háború történetébQl egyetlen szakaszt emel ki, de azután következetesen ragaszkodik a kronológiai sorrendhez. Az Odüsszeia-költQ más szerkezetet alkalmaz: az eposz cselekménye egyszerre, egy idQben két szálon, két színtéren indul meg. ElQször az otthon várakozókat látjuk Ithakában. Az istenek döntése után (20 év elteltével térjen már haza Odüsszeusz) Pallasz Athéné hozza mozgásba az eseményeket: Mentész, majd Mentór (Odüsszeusz régi barátai) alakjában buzdítja cselekvésre az idQközben felnQtté vált Télemakhoszt. Odüsszeusz fia el is indul Püloszba Nesztórhoz, a város agg és bölcs királyához, majd Spártába Ménelaoszhoz, hogy hírt halljon apjáról, de semmit nem tud meg. Közben Pénelopét, a hQs feleségét három éve 108 élQsdi kérQ ostromolja abban a hiedelemben, hogy a férj már rég halott. Az elsQ négy énekben csak szó van Odüsszeuszról, de Q maga nem jelenik meg személyesen. Az ötödik énekben átlépünk a mesék világába. Pallasz Athénével egy idQben indul útnak az Olümposzról Hermész azzal az isteni paranccsal, hogy Kalüpszó nimfa engedje szabadon Odüsszeuszt. Ogügié szigetén találkozunk elQször a fQhQssel, már hét évet töltött itt az istennQ szerelmes fogságában. Odüsszeusz a felkínált szabadságért lemond az istennQ által felkínált halhatatlanságról is, elkészíti tutaját, s útra kel. Húsz nap alatt érkezik meg Szkhéria szigetére, a phaiákok mesebeli hazájába. Pk vendégül látják, a lakomák közben pedig Démodokosz a trójai háborúról éneke.
A következQ négy énekben a jelen idejq elbeszélés megszakad, helyette felkomorlik a múlt, melyrQl Odüsszeusz meséli el a hazafelé tartó út kalandjait idQrendben (kikónok  Iszmarosz, lótuszevQk szigete, küklópszok szigete  Polüphémosz megvakítása, Aiolosz isten  tengeri szelek, Télepülosz  emberevQ óriások, Aiaié szigete  Kirké  sertések, Alvilág  Teiresziász, Szirének, Szkülla  Kharübdisz, Thrinakié szigete  Héliosz marhái  Odüsszeusz marad életben egyedül, és Kalüpszó szigetére veti az ár).
Az eposz teljes második fele Ithakában történik, összekapcsolódik a két cselekményszál. Odüsszeusz vénséges koldusnak öltözve érkezik meg, hogy ne ismerjék fel. A Pénelopé által javasolt íjászversenyen csak Q tudja felhúzni a híres íjat, és irgalom nélkül lemészárolja a kérQket. A bqnös szolgálókat és a kecskepásztort is kivégzik. Odüsszeusz Pallasz Athéné tanácsára boldogan hagyja abba végleg a harcot, az istennQ pedig szent békekötést szerez a hadak között. Helyreállt a törvényes rend, a jog és erkölcs uralma, diadalmaskodott az emberség és az értelem világa.



3.
A görög líra

A lírai költészet kialakulására az i.e. 7-6. század történelmi eseményei voltak hatással. A görög törzsek lázas hódításba kezdtek. A fejlQdés üteme s a politikai hatalom formája szinte városonként sajátosan eltérQ vonásokat mutatott, s a poliszok egymás elleni harca is fel-fellángolt. A régi rend bukásával a régi ideálok is megrendültek. A költQegyéniség kibontakozásának kedveztek ezek a változások. Az egyéni érzelmekrQl, hazaszeretetrQl, szabadságról, barátságról, szerelemrQl, erényes életrQl kezd énekelni az író.
A Kr. e. 7-6. századi görög költészetet a formák rendkívüli változatossága, gazdagsága tette alkalmassá az új életérzések, lelki tartalmak kifejezésére. Sajnos ezekbQl az évszázadokból nem maradtak ránk teljes életmqvek, csupán néhány versbQl s más szerzQk munkáiban idézetként fennmaradt töredékekbQl tudunk következtetni egy-egy költQegyéniség mqvészetére.
A görög líra egyik ágának szülQanyja az eposz volt. Azáltal született, hogy a hQsi hexametert a könnyedebb, lebegQbb, zeneibb pentameterrel együtt kezdték váltakozva használni, s így jött létre a legelsQ sorszerkezet is, a disztichon. A görögök eleinte minden hosszabb, disztichonban írt költeményt, tartalmától függetlenül elégiának neveztek. A mqfaj fogalma a költészet története során sokat változott: ma fájdalmas tárgyról kiengesztelQdött hangon szóló költeményt jelent. Az ókorban írt elégia legkülönfélébb tartalmak formája lehetett.
Türtaiosz (Kr. e. 7. sz.) harci elégiáival buzdította a spártaiakat a gyQzelemre. Sodró lendületq harci énekeinek alapeszméje az állam önfeláldozó védelme, az élet semmibevevése, a hQsi halál vállalása. Szolón (Kr. e. 7-6. sz.) elégiái tele vannak bölcs tanácsokkal, élettapasztalattal, Mimnermosz (Kr. e. 6. sz.) költészete pedig már nem a közhangulat, hanem az igazi egyéni érzések kifejezQje: Q teremti meg a szerelmi elégiát. A mai elégiák szomorú hangnemét a görög gyászdalokra vezethetjük vissza.
Az epigrammát az elégiával közös származás és forma (disztichon), sQt tartalom jellemzi. Eredetileg sírkövekre, mqemlékekre, isteneknek szánt tárgyakra, épületekre vésték (innen a neve: epigramma, azaz felirat ), s ezért tartalmában igen tömör és terjedelmében rövid volt. KésQbb mint könyvepigramma veszített tömörségébQl, rövidségébQl is. Ma a bölcs gondolatot, a szellemes gúnyt, fontos igazságot tömören összefoglaló, gyakran csattanóval végzQdQ, viszonylag rövid versek neve, a disztichonforma már nem feltétlen követelmény.
Csaknem minden költQtQl maradt ránk epigramma, de az ókor legjelentQsebb epigrammaköltQjének Szimónidészt (Kr. e. 5. sz.) tartották. Állítólag Q írta a termophülai hQsök sírfeliratát is. Ez a méltán híres költemény panasz és dicsekvés nélkül, de büszke öntudattal csupán a tényt közli: néhány száz spártai harcos az utolsó szálig meghalt a hazáért: megtették kötelességüket ( Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak: / Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza. ).
Iambosznak nevezték a gúnyos, csipkelQdQ verseket, melyek kíméletlenül támadtak minden bqnt, hibát, fogyatékosságot. A mqfaj megteremtQje Arkhilokosz volt. Fellépése forradalmat jelentett az antik verselés történetében. P használta elQször a mqfajról elnevezett verslábat, a jambust (rövid, hosszú) és a trocheust (hosszú, rövid). A különbözQ verslábak csoportosítása új sorfajokat teremtett.
Az elégia, epigramma, iambosz zenei kíséret nélküli mqfajok voltak. A népdalokban és a népköltészetbQl kinövQ mqdalokban a szöveg és zene elválaszthatatlan egységet alkotott, a kardalokban pedig a zenekísérethez még tánc is társult.
A Leszbosz szigetén kibontakozó aiol dalköltészet klasszikusai közül kettQ emelkedik ki: Szapphó (Kr. e. 6. sz.) és Alkaiosz (Kr. e. 6. sz.). Futó kacajok, forró sóhajok lüktetnek az elsQ asszonyköltQ, Szapphó verseiben. Neki már csak egyetlen témája van: a szerelem. Gyönyörq, fiatal lányokhoz írta lobogó, perzselQ hevq, új formákban megcsendülQ költeményeit (az egynemqek közötti szerelmet a görögök természetesnek tartották, ezt nem lehet mai erkölcsi törvényeink szerint megítélni). A szerelem megszületésének hangulati finomságát, s a felerQsödQ szenvedély testet-lelket bénító erejét villantja fel Édesanyám! Nem perdül a rokka... kezdetq töredékes helyzetdala. Az akadozó rokka és a szakadó fonál metaforája még a tétova bizonytalanságot, a lélek zavarát, a szerelmi szenvedélynek való tehetetlen kiszolgáltatottságot sejtteti. A következQ sorok már álszemérem nélküli közvetlenséggel sóhajtják el a szerelmi vágyódást, a testi-lelki harmónia óhaját. Az Úgy tqnik nékem& címq vers Agalliszhoz szól, féltékenységének ad hangot benne. Az Aphroditéhoz intézett himnusza vallásos emelkedettségq nyitósorokkal kezdQdik. A himnikus hang a szerelmi panasz után bensQséges vallomássá válik: a mindenható istennQt legmeghittebb barátjának, bizalmas szövetségesének tekinti szerelméért vivott harcában. A tizedik Múzsát látták Szapphóban a késQbbi görögök, s így él az utókor emlékezetében is. Róla nevezték el az ún. szapphói versszakot (három szapphói sor + 1 adoniszi sor).
Alkaiosz még írt vallásos himnuszokat és politikai verseket is, de igazi világhírét rezignált bölcselkedést és játékos könnyedséget ötvözQ bordalainak köszönheti (Bordal). A ránk maradt töredékek nem sokat árulnak el róla, valódi nagyságát utódaiban, elsQsorban Horatius költészetében mérhetjük le. A róla elnevezett versszak az alkaioszi strófa (3 nagy alkaioszi sor + 1 kis alkaioszi sor).
Anakreón (i.e 572-487): P a pillanat boldogságának, az élet élvezésének, a bor mámorának és a szerelem gyönyörének költQje. A költészetét a közvetlen hang, a könnyed dallam, a tréfás és melankolikus bölcselkedés, a játékos érzelmi telítettség jellemzi. Egyik legnagyobb élménye lehetett az öregsége ellenére is fel-fellobbanó szerelmi vágy, amely gyakran hiába égette szívét. Ez a témája az Engem a szerelem& c. versének is. Hatása vetekszik Szapphóéval.



4.
A görög dráma kialakulása. Szophoklész

A görög dráma kialakulása
A dráma a líra és az epika mellett az irodalom harmadik mqneme. A drámai mq eseménysort ábrázol, a külvilág az ábrázolás tárgya, de az eseményeket, a szereplQk jellemét, gondolatait, egymáshoz való viszonyát az alakok párbeszédeibQl, dialógusaiból, monológjaiból és tetteibQl ismerjük meg. A drámai cselekmény jelen idQben, elQttünk bontakozik ki az alapszituációból. Ez a drámai szituáció a hQst vagy hQsöket akcióra, drámai harcra készteti. A dráma sorsfordulatot bemutató mq, gyakran a szembenálló erQk, egymástól eltérQ magatartások kiélezett összeütközése áll a középpontjában. Nyelve tömörebb. Eredetileg színpadra szánt alkotás.
A külsQ ellenséggel vívott élethalálharc, a gyorsan változó világ, a szembenálló társadalmi osztályok összeütközése tudatosította az örökös változás gondolatát. A görög-perzsa háborúk hatására bekövetkezett világszemléleti változás is hozzájárult ahhoz, hogy az i.e. 5. században a dráma lett a görög irodalom vezetQ mqneme. Kialakulása vallásos szertartásokhoz, elsQsorban Dionüszosz ünnepéhez kapcsolódik. Az oltár elQtt kardalokat énekeltek az istenrQl, tetteirQl. KésQbb a karból kilépett egy személy, a karvezetQ és párbeszédet folytatott a karral. Theszpisz nevéhez fqzQdik az elsQ színész felléptetése. KésQbb 2, majd 3 színész jelent meg a színpadon. A színész képviselte a dráma dinamikáját. A tragikus hQsök általában a mitológia képzeletvilágából léptek színpadra, de a mqvek rendszerint saját koruk nagy kérdéseire kerestek és adtak válaszokat. KésQbb Dionüszosz helyét a trójai, a mükénéi és a thébai mondakör tragikus sorsú hQsei vették át. A görög tragédiák mindig valamilyen válságot, összeütközést, döntéskényszert, azaz drámai szituációt állítottak középpontjukba.
A színházakat domboldalra építették, kör alakúra. Az orkésztra volt a kar helye. A színházi elQadások kora reggel kezdQdtek és természetes világítás mellett egész nap folyamatosan tartottak. A színészek keveset mozogtak, álarcot hordtak, ami lehetQvé tette, hogy a nQi szerepeket is férfiak játsszák. A cselekményt a kar kísérte, magyarázta. A drámai elQadások dialógusok és kardalok váltakozásából épültek fel.
A görög tragédia továbbfejlesztQje Aiszkhülosz, aki már két színészt léptetett fel, s ezáltal biztosította a párbeszéd drámaiságát. Drámái: Perzsák, Leláncolt Prométheusz, Oreszteia trilógia (Agamemnón, Síri áldozók, Eumenisek), Heten Théba ellen, OltalomkeresQk. Drámáit Csengery János fordította magyarra.

Szophoklész
A drámai versenyjátékokon többször nyert. SzophoklésztQl 7 tragédia maradt ránk. JelentQsége a világirodalomban mindenek elQtt a jellemzésben rejlik. P már három színészt léptetett fel. Oidipusz-trilógiája a Thébai mondakörhöz kapcsolódik: Apollón megjósolja a thébai királynak, Laiosznak, hogy óvakodjék a gyermeknemzéstQl, különben fia kezétQl kell majd elpusztulnia. A király nem fogadja meg az intQ szót, s amikor felesége, Iokaszté fiút szül, kitéteti a kisdedet a Kitharión hegy sqrqjébe. Egy pásztor megtalálja a gyereket és Korinthosz városába küldi, ahol Polübosz király gyermekévé fogadja. Évek múltán valaki cserélt gyermeknek nevezi a fiút, s Q Apollón papnQjéhez fordul emiatt. Amikor Q is azt a jóslatot kapja, mint apja, nem tér vissza Korinthoszba. Théba felé tartva önvédelembQl megöli apját. Thébát megmenti a szfinxtQl, ezért hálából királlyá választják, s az özvegy királynQnek, saját édesanyjának kezét elnyeri. Két fia és két lánya születik: Antigoné, Iszméné, Polüneikész, Eteoklész. Dögvész tör ki, amely a jóslat szerint addig tart, míg Laiosz gyilkosa nem bqnhQdik. Oidipusz rájön mindenre, megvakítja magát, Iokaszté öngyilkos lesz, Oidipusz Kolónoszban éli le maradék életét. A fiúk felváltva uralkodnak, Eteoklész számqzi testvérét. Polüneikész argoszi sereggel tér vissza, a két testvér megöli egymást (thébai gyQzelem). A trón Iokaszté testvérére Kreónra száll.
Az Antigoné (442) témája nem a hQs bqne, hanem önleleplezése. Folytatása a mondának. Kreón Eteoklész és Polüneikész testvérharca után elrendeli, hogy Polüneikész holttestét nem temethetik el, mert Théba ellen fordult. A fQ konfliktus Antigoné és Kreón között van, de már az expozíció is konfliktust mutat Antigoné és Iszméné között. Iszméné azonban nem igazi drámai jellem, mert nem tudja elhatározni magát, hogy nQvérével együtt cselekedjen. Antigoné végül eltemeti testvérét. Haimón tanácsa még megmenthetné (( késleltetQ mozzanat), de nem hallgat rá. A dráma tetQpontja Antigoné elQvezetése, aki meg van arról gyQzQdve, hogy az isteneknek tetszQen cselekedett. A végkifejletben Antigoné öngyilkos lesz, kedvese, Haimón követi a halálba, így tesz Haimón anyja, Eurüdiké is, Kreónt pedig megátkozza, s bár testileg Antigoné halt meg, erkölcsileg felmagasodott, Kreón pedig összeroppant.
Az Antigoné szerkezete: Szophoklész nagy mqvésze a tragédia szerkezeti felépítésének. Már az elején érezteti az összeütközés bekövetkeztét. Mqvészi tudatossága fQleg a jellemek megalkotásában tqnik ki. Szerkezet:
Prologosz: expozíció; Antigoné, Iszméné
Parodosz: a kórus diadalmi éneke, a gyQzelem üdvözlése
ElsQ epeiszodion: bonyodalom kezdete; Kreón, az Qr
ElsQ sztaszimon: Sok van mi csodálatos... - a kórus az ember titokzatos, félelmes, csodálatos hatalmáról énekel
Második epeiszodion: a drámai harc fokozódása; Kreón, az Qr, Antigoné, Iszméné
Második sztaszimon: az emberi sors törékenysége, bizonytalansága a karének témája
Harmadik epeiszodion: késleltetQ mozzanat; Kreón, Haimón
Harmadik sztaszimon: a szerelem mindent legyQzQ hatalmáról szól az ének
Negyedik epeiszodion: a drámai feszültség fokozódása, ennek az epeiszodionnak nagy részét a kommosz teszi ki: a kar és Antigoné közös panaszdala
Negyedik sztaszimon: a kar Antigoné sorsától meghatva más hQsök és hQsnQk hasonló szenvedéseirQl emlékezik meg.
Ötödik epeiszodion: drámai feszültség tetQpontja (krízis); Kreón, Teiresziász, karvezetQ
Ötödik sztaszimon: a kórus bizakodva Thébai védQistenéhez, Bakkhoszhoz (Dionüszosz) fordul segítségért
Exodosz: végkifejlet, katasztrófa; elsQ-, második hírnök, karvezetQ, Eurüdiké, Kreón
Kommosz: Kreón és a karvezetQ panaszdala
Exodikon: Bölcs belátás többet ér...



5.
Platón
(Szókratész védQbeszéde)

Az antik filozófia legnagyobb alakja Platón (Kr. e. 427-347). ElQkelQ arisztokrata családból származott, politikai pályára készült, de végleg eltérítették tQle szeretett mesterének, Szókratésznek koholt politikai vádak (nem tiszteli az állam isteneit, új isteni lényeket hoz be, s megrontja az ifjúságot) alapján való elítélése és kivégzése. Athén mellett iskolát alapított Akadémia néven. Hatalmas filozófiai életmqvet hagyott maga után, írásai nem csupán filozófiájának rögzítései, hanem nagyszerq szépirodalmi alkotások is egyben.
34 filozófiai dialógust írt, és életmqvéhez tartozik még az Apologia (Szókratész védQbeszéde) és még 13 levél. Minden írásának Szókratész a fQszereplQje, vele mondatja el a maga filozófiai gondolatait is. Phaidón címq dialógusában számol be Szókratész haláláról: utolsó óráiban barátaival együtt a lélek halhatatlanságáról elmélkedett, majd mosolyogva vette át a mérget, s a kelyhet nagyon nyugodtan, egyhuzamban kiitta.
Szókratész filozófiájának továbbfejlesztése Platón idea-tanában jelentkezik elsQsorban. Ennek lényege az a feltételezés, hogy léteznek öröktQl való, az embertQl független ideák, melyek a dolgoknak örök szellemi lényegét, Qsalakját, tiszta eszméjét jelentik. Ezek az ideák mentesek a konkrét dolgok egyedi vonásaitól, Qsképei az érzékelés számára adott, csupán árnyékképekként felfogandó dolgoknak. Az idea-tant világítja meg Platón Állam címq mqvének 7. könyvében leírt híres barlang-hasonlatában is. A platóni idealizmusból fakad az az ismeretelméleti felfogás, hogy a megismerés voltaképpen visszaemlékezés, amelyet a földi tapasztalat vált ki, de amely végsQ soron az ideára irányul. Platón úgy gondolja, hogy az ideák ismerete lelkünkben már születésünk elQtt megvan, s ezekre az ideákra konkrét érzékelés tapasztalatai nyomán csupán visszaemlékszünk.
Állam címq hatalmas munkájában az ideák szerint berendezett, tehát ideális állam utópiáját dolgozta ki, ahol mindenben az igazságosság uralkodik. A tökéletes állam élén a filozófusok állnak, mert csak Qk tudják az államot helyes eszmények felé vezetni. Az Állam minden zsenialitása ellenére nagyon is kettQs élq munka: a zsarnokság igazolására is könnyq felhasználni (( Karl Popper  a totalitárius rendszerek alapja a platóni felfogás).

Apológia (Szókratész védQbeszéde) (Kr. e. 399)
Fiatalkori (talán legelsQ) irodalmi alkotása. Olyan eleven, friss és természetes, hogy elsQ olvasásra teljesen azt a benyomást kelti, mintha ez szóról szóra a bírák elQtt védekezQ Szókratész valódi beszéde volna. Az alaposabb vizsgálat azonban könnyen kimutatja, hogy ez a legapróbb részletekig a legnagyobb mqvészi tudatossággal kidolgozott beszéd, s Szókratész egész életének, filozófiai mqködésének kimunkált jellemzését adja. Platón barátaival együtt részt vett a bírósági tárgyalásokon, végighallgatta idQs mestere védekezését, s igazi bravúrral úgy alkotta meg az Apologiát, hogy ragaszkodott is az elhangzott beszédhez, de egyúttal bQvítésekkel, elhallgatásokkal Szókratész teljes jellemképévé tágította.
Az Apologia három különbözQ terjedelmq részbQl áll. Az elsQ beszéd, mely megelQzte a bqnösség kimondását, a tulajdonképpeni védekezés. Ebben a vádak tárgyi és logikai képtelenségét bizonyítja, illetve azt, hogy a mostani hazug vádak bizonyos régi rágalmakból fakadnak. Ezeknek az alapja egy régi történet: az egyik barátja Delphoiba ment, és megkérdezte, hogy van-e bölcsebb ember Szókratésznél. A Püthia erre azt válaszolta, hogy a világon senki sem bölcsebb nála. Szókratész nem akart, nem mert hitelt adni a jóslat kijelentésének, s ezt úgy igyekezett megcáfolni, hogy vizsgálgatni kezdte a magánál bölcsebbnek látszó vagy bölcsebbnek mondott embereket. ElQször az államférfiakat kereste fel, aztán a költQket és a kézmqveseket, s ezeket kérdéseivel megvizsgálva rájött, hogy mégis igaza van a delphoi jóslat szavának: valóban Q a legbölcsebb ember. Valamennyi megvizsgált emberrQl kiderült ugyanis, hogy bár mindenféle látszólagos tudással büszkélkednek, valójában tudatlanok. Szókratész ezzel szemben tudja magáról, hogy semmit sem tud, a többiek azonban még ezt sem tudják. Ezzel a negatív elQjelq tudással különb és több Q másoknál. Az pedig természetes, hogy mindazok, akikrQl bebizonyosodott tudatlanságuk, az ironikus és leleplezQ kérdésekkel nevetségessé vált közismert személyek az idQs filozófus ellenségeivé lettek. Az ifjúság szívesen kísérte Szókratészt útjain, s Qk maguk is kedvet kaptak hasonló beszélgetésekhez. A kifaggatott és felsült bölcsek ezért haragjukban az híresztelték, hogy megrontja az ifjúságot.
A második egység akkor hangzott el, amikor a bíróság csekély szavazatkülönbséggel kimondta a bqnösséget. A vádlók halálbüntetést kértek, s a vádlottnak ellenajánlatot kellett tennie. Szókratész itt azt fejtegeti, hogy nem büntetést, hanem jutalmat érdemel a városnak tett szolgálataiért, hiszen az csak az emberek, polgártársai javát szolgálja, ha vele az erényrQl beszélhetnek. A bírák nagy részét ezzel felháborította, s most már nagyobb szótöbbséggel ítélték halálra.
A védQbeszéd harmadik része a halálbüntetés kimondása utáni felszólalás. ElQször azokhoz fordul, akik a halálára szavaztak. Azt fejtegeti, hogy azért a kis idQért, ami az életébQl hátra van, kár volt jó hírüket kockára tenni s magukat rossz hírbe keverni. ElQrehaladott kora miatt a természet rendje szerint az Q közremqködésük nélkül is távozott volna az élQk sorából. Ezután a felmentésére szavazó bírákhoz szól. Szívesen beszélgetne velük még tovább is, de a még megmaradt kis idQben azt kívánja bebizonyítani, hogy a halál valami jó dolog. Végül arra kéri Qket, legyenek meggyQzQdve hogy a jó emberre semmi rossz nem történhet sem életében, sem halálában. A következQ szavakkal zárul az Apologia: De ideje már, hogy távozzunk. Én halni indulok, ti élni; de hogy kettQnk közül melyik megy jobb sors elé, az mindenki elQtt rejtve van, kivéve az istent.

Az Antikvitás Irodalma




~  PAGE 10 ~

Hasonló témájú dokumentumok

Hozzászólások

1-8 2.előadás 3.óra 5. gyak 6. gyakorlat 7. gyakorlat agg zoltán aggregált kereslet algebra államháztartás anyagválasztás ásvány b1 cementálás definíciók descartes dosztojevszkij elte ttk építészet értekezés a módszerről feladatsor felvilágosodás finnek fizika1 fotó gazdmatek gépészet idegenforgalom integrálás kalkulus karinthy kereskedelem környezetvédelmi mikrobiológia kultúra marketing tétel méhen belüli fejlődés műszaki művelődéstörténet művészet neveléstörténet olasz ökológiai antropológia platón ppt prog.terv társadalom tartály ter.védelem turizmus vizsgatételek